Elektronika
Cső vagy tranzisztor? Honnan jön a „meleg” hang
Röviden: egy csöves erősítő tényleg szólhat másképp, mint egy tranzisztoros. Ebben azonban nincs semmi varázslat, csak három mérhető dolog: több alacsony rendű torzítás, főleg második felharmonikus, lágy levágás túlvezérléskor, és mindenekelőtt a magas kimeneti impedancia, amely a hangfal impedanciájával feszültségosztót alkot, és néhány decibellel elhangolja a frekvenciamenetet. Ha a vaktesztben kiegyenlíted a hangerőt, semmi sem vág le, és a hangfal impedanciája egyenletes, a különbségek többnyire eltűnnek. A cső nem jobb és nem rosszabb, hanem egy másik eszköz: kevesebb teljesítmény, több hő és karbantartás, gyönyörű látvány és egy hangszínezés, amely sokaknak tetszik. Ha csövet szeretnél, építs mellé nagy érzékenységű, egyenletes impedanciájú hangfalat.
A cikk tartalma:
- Egy kis történelem
- Hogyan erősít a cső és hogyan a tranzisztor
- A „melegség” első oka: a második felharmonikus
- A második ok: a lágy levágás
- A harmadik és legnagyobb ok: a kimeneti impedancia
- A kimenőtranszformátor
- SET és push-pull
- Teljesítmény és hatásfok
- Hő, élettartam, ár és karbantartás
- Mit mutatnak a vaktesztek
- Csöves előerősítő és tranzisztoros végfok
- Hangfal, amely jól kijön a csővel
- Mikor melyiket
- Amit érdemes megjegyezni
- Kis szótár
Egy kis történelem
1904-ben John Ambrose Fleming szabadalmaztatta a vákuumdiódát: egy üvegballont izzó fűtőszállal és egy fémlemezzel. Az áram csak egy irányban folyt át rajta. Két évvel később Lee de Forest egy vékony rácsot tett a fűtőszál és a lemez közé, és megszületett a trióda, az első alkatrész, amely képes volt felerősíteni egy gyenge jelet. Az elektroncsövek ezután fél évszázadon át uralták a rádiókat, a telefonvonalakat, a mozikat, a lemezjátszókat, sőt az első számítógépeket is.
1947 decemberében John Bardeen, Walter Brattain és William Shockley a Bell Laboratóriumban bemutatta az első tranzisztort. A felfedezésért 1956-ban Nobel-díjat kaptak. A tranzisztor kicsi és olcsó volt, nem kellett fűteni, és szinte nem kopott. A 60-as és 70-es években kiszorította a csöveket az otthoni készülékek többségéből.
Az első tranzisztoros erősítők azonban messze nem voltak tökéletesek. Némelyiknek erős keresztezési torzítása volt, vagyis hibázott ott, ahol a végfokban a hullám pozitív és negatív fele váltja egymást. Így lett a „tranzisztoros hang” szinte szitokszó. A mai tranzisztoros erősítőknek már nincsenek ilyen hibái, a rossz hírnév viszont megmaradt. A 80-as, 90-es évektől a csövek visszatértek, főleg a hifiben és a gitárerősítőkben. Ebben nagy szerepet játszottak az egyetlen triódás, egyszerű erősítők japán rajongói, akikről később még szó lesz.
Hogyan erősít a cső és hogyan a tranzisztor
Lényegében mindkettő ugyanazt csinálja: egy gyenge jel nagy áramot vezérel a tápegységből. Képzelj el egy vízcsapot. A kezed csak egy kicsit mozdul, kis erővel, a víz áramlása mégis nagyon megváltozik. Az erősítő egy olyan csap, amelyet a zene másodpercenként több ezerszer teker ki és be.
Az elektroncső
- A katód izzik, ezért elektronok lépnek ki belőle. Innen a fűtés és a narancssárga fény.
- Az anód magas pozitív feszültségen van, jellemzően 200–450 V-on, és magához vonzza az elektronokat.
- A kettő közötti rácson kis negatív feszültség van. Ha ez egy kicsit megváltozik, az anód felé tartó elektronáram nagyon megváltozik.
A cső tehát nagy feszültséggel és kis árammal dolgozik. A hangszóró pont az ellenkezőjét kívánja: kis feszültséget és nagy áramot. Ezért a csöves végerősítőnek szinte mindig szüksége van egy kimenőtranszformátorra, amely ezt átalakítja.
A tranzisztor
A tranzisztor egy darabka szilícium három kivezetéssel. A bipoláris tranzisztorban a bázisba folyó kis áram vezérli a kollektorból az emitterbe folyó nagy áramot. A MOSFET-nél ezt a gate feszültsége végzi. A tranzisztor kis feszültségen is elbírja a nagy áramot, így közvetlenül, transzformátor nélkül is meghajthatja a hangszórót.
A modern erősítők mindkét fajtája negatív visszacsatolást használ: a kimenet egy része visszajut a bemenetre, és az erősítő maga javítja ki a saját hibáit. A tranzisztoros erősítőkben sok a visszacsatolás, ezért ezredszázaléknyi a torzításuk, és szinte nulla a kimeneti ellenállásuk. Sok csöves erősítőben, főleg az egyszerűekben, kevés vagy semennyi visszacsatolás sincs. Innen ered a legtöbb különbség, amelyről ez a cikk szól.
A „melegség” első oka: a második felharmonikus
Minden erősítő torzít egy kicsit. A hanghoz, amelyet beleküldesz, hozzáadja annak többszöröseit, az úgynevezett felharmonikusokat. Egy 440 Hz-es hanghoz hozzáad 880 Hz-et (második felharmonikus), 1320 Hz-et (harmadik) és így tovább.
A trióda átviteli karakterisztikája közel parabolikus. Az ilyen görbület főleg második felharmonikust kelt, amely pontosan egy oktávval magasabban szól. Az oktáv a zene legkellemesebb hangköze, ezért a fül könnyen „elrejti” a hangban. Az eredményt gyakran teltebb, gazdagabb, melegebb hangként írják le. A magasabb felharmonikusok, például a hetedik vagy a kilencedik, viszont már nem illenek a hanghoz, és érdesen szólnak. Ezek főleg kemény levágáskor és keresztezési torzításnál keletkeznek.
| Erősítő | Jellemző torzítás (THD) közepes teljesítményen | Túlsúlyban |
|---|---|---|
| Triódás SET, visszacsatolás nélkül | kb. 0,5–5 % | 2. felharmonikus |
| Csöves push-pull visszacsatolással | kb. 0,1–1 % | 3. felharmonikus |
| Jó tranzisztoros (AB vagy D osztály) | 0,01–0,05 % alatt | vegyes, de nagyon gyenge |
| Mélysugárzó összehasonlításképpen | kb. 0,3–3 % hangos zenélésnél, mélyben még több is | 2. és 3. felharmonikus |
Az értékek tájékoztató jellegűek, a pontos számok a konkrét kapcsolástól és teljesítménytől függenek. Az utolsó sor a fontos: maga a hangszóró is nagyságrendileg ugyanannyit torzít, mint egy SET. Az 1 %-os torzítás, ha a második felharmonikus van túlsúlyban, sokszor alig hallható. Earl Geddes és Lidia Lee kutatása kimutatta, hogy a THD-érték nagyon rosszul jelzi előre, mennyire zavaróan szól egy torzítás. A fület jobban zavarja néhány tized százaléknyi magas felharmonikus, mint néhány százaléknyi második.
A második ok: a lágy levágás
Minden erősítőnek van plafonja. Ha a zene ezt átlépi, a hullám csúcsait „levágja”. Az erős visszacsatolású tranzisztoros erősítő egészen a plafonig tisztán szól, aztán élesen vág, mint amikor autóval falnak ütközöl. Sok magas felharmonikus keletkezik, és a hang hirtelen kemény és érdes lesz.
A cső fokozatosan közelít a plafonhoz, a torzítás lassan nő, mint amikor az autó a fal előtt fékez. A rövid csúcsokat, például egy dobütést, ezért lekerekíti, és ezt a fül kevésbé érzi zavarónak. Emiatt egy 8 W-os csöves erősítő gyakran hangosabbnak tűnik, mint amit 8 W-tól várnál. A gitárosok ezt a tulajdonságot egyenesen a hangzásuk részévé tették.
A hifire nézve ebből egy egyszerű dolog következik: erősítők összehasonlításakor egyik sem vághat le. Ha túlvezérelt tranzisztort hasonlítasz túlvezérelt csőhöz, a cső nyer, de nem azért, mert jobb. A tranzisztornak egyszerűen több teljesítmény kellett volna. A teljesítményről bővebben a Hány watt kell valójában cikkben olvashatsz.
A harmadik és legnagyobb ok: a kimeneti impedancia
Ez a különbségek legkevésbé ismert és egyben legnagyobb oka. Minden erősítő kimenetén mintha egy kis ellenállás ülne, sorba kötve a hangszóróval. Ezt hívják kimeneti impedanciának.
- Tranzisztoros erősítő: általában 0,01–0,1 Ω.
- Csöves push-pull visszacsatolással: általában 0,5–2 Ω.
- SET visszacsatolás nélkül: gyakran 1–4 Ω, néha még több is.
A gyártók ezt gyakran csillapítási tényezőként adják meg: a hangfal névleges impedanciája osztva a kimeneti impedanciával. A tranzisztor csillapítási tényezője 100–1000, a SET-é 8 Ω-on nagyjából 2–8.
A hangfal impedanciája azonban nem állandó. A mélysugárzónak a rezonancián csúcsa van, a hangváltó újabb púpot tesz hozzá a vágási frekvenciánál, a kettő között pedig az impedancia majdnem a tekercs ellenállásáig esik. Az erősítő kimeneti impedanciája és a hangfal feszültségosztót alkot, pontosan ugyanolyat, amilyet a hangfalkábelekről szóló cikkből ismersz. Ahol a hangfal impedanciája magas, ott szinte a teljes feszültséget megkapja. Ahol alacsony, ott nagyobb része elvész az erősítő kimenetén.
Számolás: mennyit változik a frekvenciamenet
Feszültségosztó: feszültség a hangszórón = az erősítő feszültsége × Z / (Z + Zout). Decibelben: 20 × log(Z / (Z + Zout)). Z a hangfal impedanciája az adott frekvencián, Zout az erősítő kimeneti impedanciája.
Vegyél egy hangfalat, amelynek impedanciája 3,2 Ω és 30 Ω között változik, és egy 3 Ω kimeneti impedanciájú SET-et:
- 30 Ω-on: 20 × log(30 / 33) = −0,8 dB,
- 3,2 Ω-on: 20 × log(3,2 / 6,2) = −5,7 dB,
- különbség: 4,9 dB.
Ugyanez a számolás más erősítőkre:
| Kimeneti impedancia | 30 Ω-on | 3,2 Ω-on | A frekvenciamenet hullámossága |
|---|---|---|---|
| 0,05 Ω (tranzisztor) | −0,01 dB | −0,13 dB | 0,12 dB |
| 1 Ω (cső visszacsatolással) | −0,28 dB | −2,4 dB | 2,1 dB |
| 3 Ω (SET) | −0,8 dB | −5,7 dB | 4,9 dB |
A széles sávokban jelentkező 2–5 dB-es hullámosság egyértelműen hallható. Összehasonlításképpen: a vakteszteken már a széles sávú, kb. 0,5 dB-es eltérések is kimutathatók. A változás nem véletlenszerű, hanem az impedanciagörbét követi. A modellhangfalunkkal a SET megemeli a basszust a rezonancia körül és a vágási frekvencia környékét, a 300 Hz körüli tartományt és a legfelső magasakat pedig visszafogja.
Ez a „meleg” hang számokban: kicsit gazdagabb basszus a rezonancia körül, kicsit hátrébb húzódó közép és lekerekített legfelső magasak. Ráadásul a magasabb kimeneti impedancia rosszabbul csillapítja a mélysugárzót. A teljes jósági tényezője, a Qts megnő, a basszus puhább és hosszabb lesz. Egy 0,7-es Qts-ű zárt doboznál ez enyhe púpot jelenthet, basszreflexnél hosszabban lecsengő basszust.
Próbáld ki otthon: tegyél a tranzisztoros erősítő és a hangfal közé egy 2–3 Ω-os, legalább 10 W-os teljesítményellenállást. Cső nélkül megkapod a „csöves” színezés jó részét. Utána azonban egyenlítsd ki a hangerőt, különben az összehasonlítás nem lesz tisztességes.
A kimenőtranszformátor
A cső néhány kiloohmos terhelést szeretne, a hangfal 4 vagy 8 Ω-os. A transzformátor ezt úgy alakítja át, mint az autóban a sebességváltó: az egyik oldalon nagy feszültség és kis áram, a másikon kis feszültség és nagy áram. Az impedanciák aránya a menetszámarány négyzete, így 3000 Ω-ról 8 Ω-ra kb. 19 : 1 menetszámarány kell.
A kimenőtranszformátor a csöves erősítő szíve, és sokszor a legdrágább alkatrésze. Megvannak a maga korlátai:
- Mélyek: alacsony frekvencián a vasmag telítődhet, és nő a torzítás. Egy olcsó transzformátor itt hamarabb kifullad.
- Magasak: a szórt induktivitás és a tekercsek kapacitása korlátozza a sáv felső végét. Egy jó transzformátor eléri a 20 kHz-et és többet, egy rossz nem.
- Megcsapolások: a szekunder tekercsnek gyakran van 4, 8 és 16 Ω-os kivezetése. A hangfalat a névleges impedanciájának megfelelő kivezetésre kösd. Az alacsonyabb kivezetés alacsonyabb kimeneti impedanciát is jelent.
- Súly és ár: egy 10 W-os, teljes basszust átvivő transzformátor kilókat nyom.
Léteznek kimenőtranszformátor nélküli erősítők is, az úgynevezett OTL-ek. Sok párhuzamosan kötött csőre van szükségük, és a nagy impedanciájú hangfalakkal működnek a legjobban. Ritkák.
SET és push-pull
SET: egy cső, egyszerűség
A SET (az angol single-ended triode rövidítése) csatornánként egyetlen végtriódával dolgozik, amely a teljes hullámot erősíti. A osztályban működik, vagyis folyamatosan vezet áramot. Jellemző csövek és teljesítményük:
- 45: kb. 1,5–2 W,
- 2A3: kb. 3–3,5 W,
- 300B: kb. 7–8 W, legenda a Western Electric műhelyéből,
- 211 vagy 845: 15–20 W, de kb. 1000 V-os anódfeszültséggel.
A SET kapcsolása a legegyszerűbb, a második felharmonikus van benne túlsúlyban, és neki a legmagasabb a kimeneti impedanciája. A transzformátorán állandó egyenáram folyik, ezért légréses vasmag kell bele, ami nagy és drága. A teljesítmény kicsi, a torzítás pedig a hangerővel gyorsan nő.
Push-pull: két cső ellenütemben
A push-pull kapcsolásban két végcső felváltva dolgozik: az egyik „tol”, a másik „húz”. A páros felharmonikusaik a transzformátorban kioltják egymást, így főleg a gyengébb harmadik marad. Az egyenáram is kioltódik a transzformátorban, ezért a vasmag kisebb lehet.
Gyakori csövek az EL34, a KT88, a 6L6 és az EL84. Egy pár EL84 kb. 15–17 W-ot ad, egy pár EL34 kb. 30–40 W-ot, egy pár KT88 kb. 50 W-ot vagy többet. A visszacsatolt push-pull sokkal jobban mér, mint a SET, és a szokásos hangfalakkal is jobban boldogul. Klasszikus példa a Williamson-erősítő 1947-ből vagy az 50-es évekből származó Mullard 5-20.
| SET | Push-pull | |
|---|---|---|
| Teljesítmény | 1–8 W, kivételesen 20 W | 15–100 W |
| Torzítás | magasabb, főleg 2. felharmonikus | alacsonyabb, főleg 3. felharmonikus |
| Kimeneti impedancia | magas, 1–4 Ω | alacsonyabb, 0,5–2 Ω |
| Mit kíván a hangfaltól | nagy érzékenység, egyenletes impedancia | átlagos hangfal, észszerű impedanciával |
| Bonyolultság | egyszerű, drága transzformátor | több alkatrész, párosított csövek |
Teljesítmény és hatásfok
A hatásfok megmutatja, hogy a konnektorból felvett teljesítmény mekkora része jut el a hangszóróig. A többi hő.
- SET A osztályban: maga a cső a kapott teljesítmény kb. 20–30 %-át alakítja hasznos teljesítménnyé. Ha a fűtést is beszámítod, az egész még kevesebb. Egy sztereó 300B-s erősítő a hálózatból kb. 100–150 W-ot vesz fel akkor is, ha épp halkan szól, és 2 × 8 W-ot ad le.
- Csöves push-pull AB osztályban: valamivel jobb, kb. 30–50 % a fűtés nélkül.
- Tranzisztor AB osztályban: teljes teljesítményen kb. 50–70 %, nyugalmi állapotban keveset fogyaszt.
- D osztály: 85–95 %, szinte nem is melegszik.
Az osztályokról bővebben az Erősítőosztályok cikkben olvashatsz.
Hány decibelt ad 8 W
Legnagyobb hangerő 1 m-en ≈ érzékenység (dB/1 W/1 m) + 10 × log(teljesítmény W-ban). A hangfaltól 3 m-re egy átlagos szobában nagyjából 5–7 dB-lel kevesebb jut el hozzád.
| A hangfal érzékenysége | 2 W | 8 W | 100 W |
|---|---|---|---|
| 84 dB (kis polcsugárzó) | 87 dB | 93 dB | 104 dB |
| 90 dB | 93 dB | 99 dB | 110 dB |
| 96 dB (szélessávú, tölcsér) | 99 dB | 105 dB | 116 dB |
A zenében a csúcsok 10–20 dB-lel hangosabbak az átlagnál. Egy 84 dB-es hangfallal és 8 W-tal tehát a kanapén az átlagos hangerő alig haladja meg a 70 dB-t, a csúcsokat pedig az erősítő már levágja. Egy 96 dB-es hangfallal ez 12 dB-lel több, ami 16-szor akkora teljesítménynek felel meg. Ezért párosítják a SET-et hagyományosan érzékeny hangfalakkal: szélessávú hangszórókkal, tölcsérekkel és nagy kétutasokkal. Nézd meg a Híres konstrukciók cikket és a Needle építési naplóját. A Needle kis, 10 cm-es szélessávú hangszórója viszont inkább átlagos érzékenységű, ezért 2 W-os SET-tel nem párosítanám. Egy 8 W-os 300B-vel egy kis szobában viszont már megy.
Hő, élettartam, ár és karbantartás
Vigyázat: egy csöves erősítőben 300–500 V-os feszültségek vannak, nagy triódáknál akár 1000 V körüliek is. A szűrőkondenzátorok ezeket kikapcsolás után is sokáig megtartják. Bekapcsolt vagy épp kikapcsolt erősítőbe ne nyúlj bele, hacsak nem tudod pontosan, mit csinálsz.
- Hő: a végcsövek üvege 100 °C-ra vagy még melegebbre hevül. Az erősítő fölött szabad helyet kell hagyni, zárt szekrénybe nem való, és a gyerekekre meg a macskákra is figyelni kell.
- Élettartam: a végcsövek típustól és terheléstől függően nagyságrendileg néhány ezer órát bírnak. A kis előerősítő-csövek általában sokkal tovább. Az elhasznált cső veszít a teljesítményéből, zajos lesz vagy mikrofonikus, vagyis megkocogtatva csenget.
- Az előfeszítés beállítása: sok fix előfeszítésű erősítőnél a végcsövek cseréje után be kell állítani az előfeszítést, a push-pull csöveit pedig párosítva kell venni. Az automatikus előfeszítésű erősítők ezt maguk elintézik.
- Kondenzátorok: a tápegység elektrolitkondenzátorai 15–25 év után elöregszenek, mint bármely elektronikában, csak itt nagyobb feszültségen.
- Ár: egy jó kimenőtranszformátor, a hálózati transzformátor és a nagyfeszültségű tápegység drága. Ugyanennyi pénzért sokszor nagyobb teljesítményű tranzisztoros erősítőt kapsz. Egy készlet végcső tájékoztatásképpen néhány tíz eurótól néhány száz euróig kerül, ritka típusoknál még többe.
A tranzisztoros erősítő viszont évekig elmegy karbantartás nélkül, a D osztályú pedig még csak nem is melegszik. Ez nem a hangzás mellett szóló érv, hanem a kényelem mellett.
Mit mutatnak a vaktesztek
Erősítők összehasonlításához három feltételnek kell teljesülnie. Nélkülük az eredmény értéktelen, akármilyen meggyőzően hangzik is:
- Kiegyenlített hangerő tized decibelre pontosan, voltmérővel mérve a hangfal csatlakozóin. A hangosabb erősítő szinte mindig „jobban szól”.
- Semmi levágás. A hangerő legyen akkora, hogy a gyengébb erősítő se érje el a plafont.
- Vakon és gyors átkapcsolással, például ABX módszerrel. Hogy hogyan, azt a Hi-fi és high-end cikkben írjuk le. Ki is próbálhatod az ABX vaktesztben.
Ha ezek a feltételek teljesülnek, és az erősítők kimeneti impedanciája alacsony, torzításuk pedig kicsi, a hallgatók a vakteszteken általában nem tudják megkülönböztetni őket. Ez a 70-es évek óta ismétlődő eredmény. A különbség akkor jelenik meg megbízhatóan, ha eltér a frekvenciamenet, például éppen a kimeneti impedancia miatt, vagy ha az egyik erősítő levág.
Ez két dolgot jelent. Először: egy 3 Ω kimenetű SET egy ugráló impedanciájú hangfalon igenis megkülönböztethető, mégpedig teljes joggal. Ez nem képzelődés, hanem fizika. Másodszor: ez a különbség színezés, nem nagyobb hűség. A cső nem tesz hozzá olyan információt, ami a felvételből hiányzik. Megváltoztatja a frekvenciamenetet, és felharmonikusokat ad hozzá. Ha ez tetszik, azzal semmi baj, csak nevezd a nevén.
Érdekes Bob Carver kísérlete a 80-as évek közepéről. Egy tranzisztoros erősítőt úgy alakított át, hogy egy konkrét csöves erősítő átvitelét utánozza, a kimeneti impedanciájával együtt. A Stereophile magazin szerkesztői, akik nem hittek ebben, hallgatás közben aztán nem tudták megbízhatóan megkülönböztetni a kettőt. Ez azt mutatja, hogy a „csöves hang” mérésekkel leírható és utánozható.
Csöves előerősítő és tranzisztoros végfok
Népszerű kompromisszum a csöves előerősítő, mögötte tranzisztoros végerősítővel. Mit nyersz vele, és mit veszítesz?
- A kimeneti impedancia többé nem gond. A tranzisztoros végfok szilárdan tartja a hangfalat, így a frekvenciamenet nem hullámzik, és a basszus jól csillapított.
- A teljesítmény elég a 85 dB-es érzékenységű átlagos hangfalakhoz is.
- A színezés gyengébb. Az előerősítő kis feszültséggel dolgozik, messze a plafontól, ezért a torzítása tized százaléknyi vagy kevesebb. Egy jó csöves előerősítő szinte semlegesen mér. Ha erős „melegséget” keresel, itt nem kapod meg.
- Vigyázz a csatlakoztatásra: a csöves előerősítő kimeneti impedanciája néhány száz ohmtól néhány kiloohmig terjedhet. A végerősítő bemenetének legalább tízszer ennyinek kell lennie, ideális esetben 47 kΩ-nak vagy többnek, a kábel pedig legyen rövid.
Hangfal, amely jól kijön a csővel
Ha csöves erősítőhöz építesz hangfalat, az eredmény nagy része a te kezedben van. SET esetén ez kétszeresen igaz.
1. Nagy érzékenység
A cél legalább 90 dB/1 W/1 m, SET-hez inkább 93 dB vagy több. Segít egy nagyobb, könnyű membránú, erős mágnesű mélysugárzó, egy szélessávú hangszóró vagy egy tölcsér a magasakra. Az ár általában kevesebb mély basszus adott dobozméretnél: ez fizika, nem lehet kikerülni. Összehasonlításkor figyelj: a 2,83 V-on megadott érzékenység 4 Ω-os hangfalnál valójában 2 W-on mért, nem 1 W-on, így 3 dB-lel „szebb”.
2. Egyenletes impedancia
Minél kevésbé ugrál az impedancia, annál kevésbé változtatja meg a frekvenciamenetet a magas kimeneti impedanciájú erősítő. Három eszközöd van:
- Zobel-tag: egy ellenállás és egy kondenzátor sorba kötve, a mélysugárzóval párhuzamosan. Kiegyenlíti a lengőtekercs induktivitása okozta impedancia-emelkedést. A hangváltó így ohmos terhelésre dolgozik, ahogy kiszámolták.
- LCR-tag a rezonanciára: tekercsből, kondenzátorból és ellenállásból álló soros kör, a hangszóróval párhuzamosan, annak rezonanciájára hangolva. Elnyomja az impedanciacsúcsot, például egy magassugárzónál vagy egy zárt dobozos mélysugárzónál.
- Hangváltó mély beszakadások nélkül: ne hagyd, hogy a teljes impedancia a névleges érték kb. 0,8-szorosa alá essen. 8 Ω-nál tehát ne menjen 6–6,5 Ω alá.
A Loudsmith hangváltójában közvetlenül ott a Zobel-tag, és megmutatja a teljes hangfal impedanciagörbéjét. Ha csőhöz tervezel, mindkét görbét figyeld, a frekvenciamenetet és az impedanciát is. Ha az impedancia mondjuk csak 6 és 10 Ω között mozog, egy 3 Ω kimenetű SET is csak kb. 1,2 dB-lel hullámoztatja a frekvenciamenetet, majdnem 5 dB helyett.
3. Magasabb névleges impedancia
Egy 8 Ω-os hangfal hálásabb terhelés a csőnek, mint egy 4 Ω-os. A kimeneti impedancia és a hangfal impedanciájának aránya kedvezőbb, a transzformátorokat pedig gyakran 8 Ω-ra optimalizálják.
4. A passzív korrekciókat az erősítővel együtt számold
A soros korrekciós tagok, mint a Needle-ben (2,7 Ω ∥ 0,18 mH ∥ 22 µF sorba kötve a hangszóróval), úgy csillapítják a púpot, hogy az adott sávban megnövelik az impedanciát. A hatásuk attól függ, mi van előttük. 4 Ω-os hangszóróval és tranzisztoros erősítővel ez a tag kb. 4,5 dB-lel csillapítja a 2,5 kHz körüli púpot. 2 Ω kimenetű erősítővel már csak kb. 3,2 dB-lel. Ha tudod, hogy csőről fogsz zenét hallgatni, a kimeneti impedanciáját soros ellenállásként számold bele a tervbe.
Ha nem maga a cső érdekel, hanem egy olyan hangfal, amely bármiről jól szól, nézd meg a passzív és aktív hangváltókról szóló cikket is. Az aktív hangfalban minden hangszóró közvetlenül a saját erősítőjére csatlakozik, így a kimeneti impedancia nem számít.
Mikor melyiket
| Helyzet | Javaslat |
|---|---|
| Semleges hangot, sok teljesítményt, nulla karbantartást szeretnél | tranzisztoros erősítő, AB vagy D osztály |
| Átlagos hangfalak 84–88 dB érzékenységgel | tranzisztor; ha csövet szeretnél, legalább 30 W-os csöves push-pull |
| Érzékeny hangfalak 93 dB fölött, kis szoba, halkabb zenehallgatás | a SET észszerű választás, ha tetszik a színezése |
| A cső látványát és hangulatát szeretnéd, de semleges basszust | csöves előerősítő és tranzisztoros végfok |
| Csőhöz építesz hangfalat | 8 Ω, nagy érzékenység, Zobel és LCR, egyenletes impedancia |
| Csak ki akarod próbálni, mit tesz a „cső” a hangfalaiddal | 2–3 Ω-os ellenállás a tranzisztoros erősítő és a hangfal közé, kiegyenlített hangerővel |
A csöves erősítő olyan, mint egy mechanikus karóra. Pontatlanabbul mutatja az időt, mint egy olcsó digitális óra, szervizelni kell, és többe kerül. Sokan mégis imádják a mesterségbeli tudásért, a külsejéért és az érzésért. Ez teljesen jogos ok. Csak ne hidd, hogy „igazabb” időt mutat.
Amit érdemes megjegyezni
- A cső „meleg” hangja mérhető. A második felharmonikus, a lágy levágás és főleg a magas kimeneti impedancia adja.
- A kimeneti impedancia a hangfaltól függően változtatja a frekvenciamenetet. Egy 3 Ω kimenetű SET egy átlagos hangfal frekvenciamenetét akár 5 dB-lel is meghullámoztatja.
- Tisztességes összehasonlításnál a különbségek többnyire eltűnnek. Kiegyenlített hangerő, semmi levágás, egyenletes impedanciájú hangfal.
- A cső színezés, nem nagyobb hűség. Ha tetszik, rendben van, csak tudd, miért fizetsz.
- A csőhöz építs érzékeny, egyenletes impedanciájú hangfalat. Így kapod meg mindkét világ legjavát.
Épp az utolsó pontban döntesz te, és nem az erősítő. A Loudsmithben látod a terved érzékenységét és impedanciagörbéjét is, és Zobel-taggal már azelőtt kiegyenlítheted, hogy megvennéd az első alkatrészt.
Kis szótár
- Trióda: katóddal, ráccsal és anóddal rendelkező cső. A legegyszerűbb erősítőcső.
- Pentóda, nyalábtetróda: további rácsokkal rendelkező csövek, például az EL34 vagy a KT88. Nagyobb a teljesítményük és a hatásfokuk.
- Felharmonikusok: az alaphang többszörösei, amelyeket a torzítás hozzáad.
- THD: teljes harmonikus torzítás, százalékban.
- Visszacsatolás: a kimenet egy része visszajut a bemenetre, és az erősítő kijavítja a saját hibáit.
- Kimeneti impedancia: az erősítő belső ellenállása, sorba kötve a hangfallal.
- Csillapítási tényező: a hangfal névleges impedanciája osztva az erősítő kimeneti impedanciájával.
- Kimenőtranszformátor: a cső nagy feszültségét a hangszórónak való kis feszültséggé és nagy árammá alakítja.
- SET: csatornánként egyetlen végtriódás erősítő, A osztályban.
- Push-pull: két végcső ellenütemben, a páros felharmonikusok kioltják egymást.
- OTL: kimenőtranszformátor nélküli csöves erősítő.
- Előfeszítés (bias): a cső nyugalmi munkapontja, amely körül a jel fel-le „hintázik”.
- Zobel-tag: R és C a hangszóróval párhuzamosan, kiegyenlíti az impedancia-emelkedést a magasban.
- LCR-tag: kör, amely elnyomja az impedanciacsúcsot a hangszóró rezonanciáján.
Források: R. O. Hamm, Tubes Versus Transistors: Is There an Audible Difference? (JAES 1973); E. Geddes és L. Lee, Auditory Perception of Nonlinear Distortion (AES Convention 2003); D. T. N. Williamson, Design for a High-Quality Amplifier (Wireless World 1947); M. Jones, Valve Amplifiers (Newnes); D. Self, Audio Power Amplifier Design (Focal Press); F. E. Toole, Sound Reproduction: The Acoustics and Psychoacoustics of Loudspeakers and Rooms (Focal Press); I. G. Masters és D. L. Clark, Do All Amplifiers Sound the Same? (Stereo Review 1987); a 45, 2A3, 300B, EL34, EL84 és KT88 csövek katalógusadatai. A feszültségosztó és a korrekciós tag számításai, valamint a grafikonok modellezett impedanciája saját munka.
Ingyenes eszközök: Szobatervező · Hangfalmérés · ABX vakteszt